A Népszabadság 2004. január 24-én megjelent Hétvége mellékletében két teljes oldalon foglalkozik az állástalan diplomások helyzetével. A beállítás meglehetõsen egyoldalú, és ezért téves is. Az embereknek nem azért érdemes képezniük magukat, mert talán valaki más majd kegyeskedik foglalkoztatni õket. Különösen manapság, amikor erre egyre kisebb a szándék.

A szükségleteink kielégítésének legkevésbé hatékony és perspektivikus módja az alkalmazotti lét. Képességeinknek csak elenyészõ részét veszik a munkáltatók igénybe, ennek megfelelõen fizetnek is.

Az elsõ Állástalan Diplomások Országos Bizottsága, melyet Károlyi miniszterelnök hívott életre 1932.-ben, képtelen volt megoldani a problémát. Nem véletlen, hogy a történész úr elfelejtett róla szót ejteni. A valódi megoldás lehetõségét az ÁDOB -osokból alakult Diplomások Önsegítõ Szövetkezete (1934.) mutatta be.

A mai Állástalan Diplomások Országos Bizottsága nevû társadalmi szervezet (ÁDOB) 1991. óta próbálja megérttetni, hogy a munkaerõpiac egyre inkább szûkül, nem lehet életcél az állás. A médiából csöpögõ individualizmus ragadós, mindenki azt hiszi, hogy ha másnak nem, de neki majd sikerül elhelyezkednie. Mintha a munkáltatók kizárólag aszerint döntenének, hogy szépek, vagy okosak vagyunk-e. Nem így van! A munkáltató el szeretne valamit érni, ehhez neki bizonyos fajta tudásra, képességre szüksége van. Bizonyos ideig, és áron. Nincs 5 éves terv, ha kell valami feladatra ember, az itt és most jöjjön! De, a gazdaság egyre magasabb szintû gépesítésével, automatizálásával egyre csökken az ilyen szükséges létszámigény is. A diplomásoknál is. A túltermelési válság az egész világon, különösen a "centrum"-nak nevezett országokban erõsödik. Már létezõ az a probléma, hogy nincs kinek eladni a tömegtermékeket, mert annyira kevés ember kap bért. Az államok költségvetési hiánnyal küszködnek, éppen ezért, még szociális célokra sem tudnak eleget fordítani.

Ha nem akarják, hogy a teljes gazdasági rendszer összeomoljon, minden erõfeszítést, eszközt az önfoglalkoztatás támogatására kell fordítani. Meg kell engedni pénzhez jutni az embereket, hogy vásárolhassanak, másképp nem megy. Kedvezményeket kell adni a vállalkozóvá válást felvállaló munkanélkülieknek. Tanítani kell õket arra, hogy megtervezhessék a saját üzletüket.

A Phare Program már felismerte ezt, amikor a három leginkább leszakadt régiónak írt ki diákvállalkozások fejlesztésére pályázatot.

Nincs más út. Jótékonyságból senki nem teremt munkahelyet.

A jelenlegi pályakezdõ állástalan diplomásoknál érdemes figyelembe venni, hogy õk a Ratkó-korszak unokái. A 25-29 évesek korcsoportja több, mint 800 ezres létszámával, az átlagosnál 25 %-kal magasabb. A régi bûnök még hatnak, ciklikusan visszatérnek. Számolni kell velük.

Tanulni, az ismereteinket bõvíteni, fejleszteni, jó dolog. De nem azért, mert talán így jobban megfelelünk a munkáltatónak, hanem, mert belsõleg gazdagodunk, ki tudjuk teljesíteni képességeinket. A szabad idõnek, ez is hasznos eltöltését jelentheti, ezért a bármilyen irányú továbbtanulást akár ingyenesen is lehetõvé kell tenni az azt igénylõnek.

Az országban rengeteg feladat volna, amire profit-alapon nincs, és nem is lehet vállalkozó. Omladozó, de még rendbe hozható üzemek, rozsdásodó gépek, parlagfût termelõ földek. Elöregedett, illetve tarvágásos erdõk várnának felújításra, tisztításra. Régi, kedves szerszámaink, eszközeink tûntek el a túlbuzgó piaci nyitás lázában. Népi és iparmûvészeti kultúránkat verték szét.

A diplomások képesek oktatni, tervezni, számolni, szervezni. De amíg csak meghallgatásokról újabb interjúkra vándorolnak, amíg azt hiszik, õk lesznek a kivételes szerencsések, csak leépülnek és örök vesztesek lesznek.

A vállalkozás nem egyszemélyes kategória. Ugyanazt a máshol eladhatatlan árut még egy biciklitárolóban kínálni, az nem vállalkozás (A mai egyéni vállalkozók 95 %-a ezzel próbálkozik.) Megtalálni, amire szükség van, létezõ igények kielégítése és tudjuk is csinálni, együtt, egymást kiegészítve, akár, csak "õstermelõként", önfoglalkoztatóként, reális cél. Az így megnövekedõ fizetõképes kereslet elsõsorban a tömegtermeléssel foglalkozó nagy cégek létérdeke. Az egyedi mûvészeti szintû alkotások, a helyi lakosság speciális igényeinek kielégítése nem rontja a multinacionális cégek üzletét. A fejlesztések pedig elõbb-utóbb elérve a tömeggyártási szintet, jó lehetõséget teremtenek a nagy befektetõknek.

Az ÁDOB 1991.-évi megalakulása óta a perspektívát keresi a tagjaiban, egyéni és közös stratégiákat segít kidolgozni. Tréningjeink tágabb terjesztését a rossz pályázati rendszer akadályozza. Szerdánként 17 órától a Vasas Szakszervezet székházában (Bp. VIII. ker. Magdolna u. 5-7.) tartjuk összejöveteleinket, melyeken tagjaink különbözõ ötleteiben keressük a realizálható elemeket.

Budapest,2004-01-31                                                                                                   ÁDOB